Vendégkönyv

EZEN AZ OLDALON NÉHÁNY VÉLEMÉNYT OLVASHATTOK MEGRENDELŐINK VISSZAJELZÉSÉBŐL

Vélemények a közelmúltból

,,Ezúton szeretném megköszönni még egyszer a munkáját.
Nagy örömet okozott az ünnepeltnek és minden családtagnak, akik jelen voltak a szülinapon. Senki nem tudta, hogy készülök egy ilyennel így nagy volt a meglepetés. Mindenkinek nagyon tetszett. Legjobb döntés volt ilyennel készülni.

Köszönettel: Sz.T-né”

,,Tegnapi kisfilm vetítés nagy örömet, és meglepetést okozott. Köszönöm szépen a precíz munkát a jó ötleteket. Még lesznek megrendeléseim és szívesen ajánlom mindenkinek.
Az elképzeléseimnek megfelelően és a Te szakmai hozzáértésed által egy örök emlék készült el.
Folytathatnám a dicsérő szavakat, helyette mindenkinek ajánlom a vendégkönyven keresztül.

Üdvözlettel: O.Tamás”

 

,,A szülinapi rendezvény szuperül sikerült, az ajándék kisfilm volt a buli fénypontja! :))

Nagyon jó keretet adott eleve a rendezvénynek, hiszen köré szerveztük a torta és az ajándékok átadását is, miután mindenki megtömte a hasát a finomságokkal és feloldódott az italkínálatnak is hála… 😄

 

Tartottam a film hossza (24 perc) miatt attól, h esetleg “unatkozni” fognak a vendégek, de erről szó sem volt, mindenki elcsendesedett és végig lekötötte őket a film, sőt, ami hihetetlen, hogy még a gyerekeket is!!

A poénoknak, jó zenéknek és képeknek hála nagyon sok kacagás is volt, a film végén pedig mindenki csillogó tekintettel nézett, teljesen felpörgött a hangulat is, és  rengetegen “gratuláltak” a műhöz, nagyon- nagyon tetszett nekik. :))
Többen azonnal elkérték az adathordozót, hogy le tudják menteni és otthon is meg tudják nézni még egyszer, illetve meg tudják mutatni annak, aki nem volt ott. :)))
A vendégek közül sokan mondták, hogy egyik percben könnyeztek, a másikban meg már torkaszakadtukból nevettek, szóval érzelmi hullámvasút volt az egész, vicces, ugyanakkor nagyon megható is egyben.
És ami a legfontosabb, h még a férjem is azt mondta, ha nem ivott volna már meg előtte 1-2 szíverősítőt, még ő is megkönnyezte volna, pedig még életemben nem láttam őt sírni!! ☺️
Szóval a hatás most is frenetikus volt, én pedig nagyon büszkén és elégedetten figyeltem, hallgattam a reakciókat és örömmel konstatáltam, hogy megint sikerült egy igazán szuper anyagot, ajándékot összeraknunk, amit  bármikor megnézhetünk majd a férjemmel!! 🤗
Összességében még egyszer nagyon köszönöm neked a rengeteg munkát, ötletelést!  Ez volt a harmadik kisfilm, amit Te készítettél el, és eddig mindig tökéletesen rá tudtál hangolódni az elképzeléseimre, illetve zseniálisan kiegészítetted, megvalósítottad jobbnál- jobb ötletekkel azokat, a végeredmény pedig mindig magáért beszélt!!
Szóval alig várom, h jöjjön a következő szülinap, évforduló, esemény a családban, hogy egy újabb kisfilmet készíthessünk együtt! 😄
Addig is mindenkinek csak ajánlani foglak, hogy minél többen átélhessék ezeket a boldog, nevetős, könnyes, megható pillanatokat a munkád gyümölcsének hála! 🤗
Köszönettel:
Anna
A KORÁBBI VÉLEMÉNYEKET ITT OLVASHATOD!

,,Lassan magunkhoz térünk a születésnapi buli okozta fáradtságból…

Abból a meglepetésből és örömből, amit a kisfilm okozott, viszont hosszú ideig fogunk töltekezni. Osztatlan sikert aratott a család és a barátok között!  Adott egy keretet az estének, megalapozva a meghittséget, a jó hangulatot.
Sikerült méltón megünnepelni Dani 30. születésnapját, amihez Önök nagyban hozzájárultak.
Nagyon hálásak vagyunk, és nagyon köszönjük!
 
Jó egészséget, további sok sikert kívánok az egész családom nevében!”
Lipták-Hajdu Kati

“Másodszorra volt alkalmam veletek dolgozni és azt hiszem még jó sok kéréssel fogok hozzátok fordulni!

Könnyen, gördülékenyen lehet veletek kommunikálni, kedvesek, nyitottak vagytok minden kérésre, kívánságra!
És amit végeredményben kapunk az egy csoda
Gyorsan dolgoztok és tele vagytok hasznos, bravúros ötletekkel!
És az árak is teljesen emberbarátiak!!!
DVD-n kértem a kisfilmet és 1 napon belül meg is érkezett postai úton! Szuper gyors (ez is)
Mindent köszönünk!
További jó munkát kívánunk!!!!!
 
Köszönettel:
Pella család
 

 
“Nagyon hatásos volt a film, ahányszor megnézi a férjem, annyiszor meghatódik. Még egyszer nagyon köszönöm a sok segítséget, az ötleteket, a precíz, pontos munkát és főleg a türelmét! Munkájához további sok sikert, kitartást és minden jót kívánok!”
F.G.I.
 

 

“Vitathatatlan, hogy az 50. szülinapi buli fénypontja volt a kisfilmed!!! Egyszerűen IMÁDTA MINDENKI!

Drágám eszméletlen módon meghatódott, és élvezte minden pillanatát! Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ez egy életre szóló emlék, élmény nem csak az Ünnepeltnek, de a vendégeknek is. Ilyen mondatok hangoztak el: ez a srác egyszerűen zseniális!!!
Szeretném még egyszer nagyon megköszönni a munkádat!
Biztos vagyok benne, hogy még hallunk egymásról! 🙂
F.B.

“Nagyon szépen köszönöm, hogy mindkét kisfiam 18. születésnapjára készített kisfilm egy igazi, maradandó és tökéletes ajándék lett! A precíz, pontos és színvonalas kivitelezésnek köszönhetően egy megható, olykor könnyes, vagy megnevettető, de mindenképpen emlékezetes születésnap lett! Köszönet a korrekt és megbízható munkáért!”
B.I.

” Nagyon szép meghitt családi ünnepségen (Balatonszemesen a Babszem Kávézóban) tartottuk meg férjem 70. szülinapját.
A kisfilm teljes meglepetés volt. Odavittem egy Philips TV-t, gondolták, azt vettem ajándékba. Ezen sikerült lejátszani a kisfilmet a pendrive-ról. Elérzékenyülés, meglepetés, öröm….minden volt az arcokon, amikor a múltból eljutottunk napjainkig és megelevenedtek az emlékek….
A családon kívül velünk ünnepelt férjem húga és egy élő barátja is, és nagy elismeréssel voltak Ők is a semmihez nem hasonlítható , egyedi ajándékról. Még egyszer köszönöm a munkáját és segítségét!
Üdvözlettel : Ibolya

“Vitathatatlan, hogy az 50. szülinapi buli fénypontja volt a kisfilmed!!! Egyszerűen IMÁDTA MINDENKI! Drágám eszméletlen módon meghatódott, és élvezte minden pillanatát! Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ez egy életre szóló emlék, élmény nem csak az Ünnepeltnek, de a vendégeknek is. Ilyen mondatok hangoztak el: ez a srác egyszerűen zseniális!!!
Szeretném még egyszer nagyon megköszönni a munkádat!
Biztos vagyok benne, hogy még hallunk egymásról! 🙂
F.B.

“Nagyon szépen köszönöm, hogy mindkét kisfiam 18. születésnapjára készített kisfilm egy igazi, maradandó és tökéletes ajándék lett! A precíz, pontos és színvonalas kivitelezésnek köszönhetően egy megható, olykor könnyes, vagy megnevettető, de mindenképpen emlékezetes születésnap lett! Köszönet a korrekt és megbízható munkáért!”
B.I.

 

” Nagyon szép meghitt családi ünnepségen (Balatonszemesen a Babszem Kávézóban) tartottuk meg férjem 70. szülinapját.
A kisfilm teljes meglepetés volt. Odavittem egy Philips TV-t, gondolták, azt vettem ajándékba. Ezen sikerült lejátszani a kisfilmet a pendrive-ról. Elérzékenyülés, meglepetés, öröm….minden volt az arcokon, amikor a múltból eljutottunk napjainkig és megelevenedtek az emlékek….
A családon kívül velünk ünnepelt férjem húga és egy élő barátja is, és nagy elismeréssel voltak Ők is a semmihez nem hasonlítható , egyedi ajándékról. Még egyszer köszönöm a munkáját és segítségét!
Üdvözlettel : Ibolya

 

” Óriási meglepetést okozott Attilának az 50.-ik születésnapjára készült kisfilm, neten keresztül sikerült felköszöntenem és a fia ekkor átadta a  borítékot  benne a pendrive-vel, amit azonnal meg is néztek.
Hát leírhatatlan az érzés, amit kiváltott a film, volt aki könnyezett,  volt aki meghatódott, de mindenkit megérintett és azt mondták, hogy  ezt az ajándékot  nem tudja űberelni egyetlen másik sem.
Még egyszer  köszönöm a segítséget, hiszen csak Önnel együtt sikerülhetett ez a személyre szóló és semmihez nem hasonlítható ajándék.
Üdvözlettel:    S.Ibolya”

Szeretném megköszönni munkájukat amivel emlékezetesebbé tudtam tenni fiam 25-ig születésnapját! A kisfilm amit készítettek egyszerre volt megható, ünnepi és megfelelő helyen poénos! Az egész család igen meghatódva nézte végig a filmet és mindenkinek, még az ünnepeltnek is elnyerte tetszését! A gyors és szakszerű munkájuk nagy segítséget jelentett számomra. Mindenkinek csak ajánlani tudom Önöket!

Köszönöm közreműködésüket és segítségüket!

Üdvözlettel: G.Sz.S.”

,,A férjem 40.születésnapja miatt kerestem meg Önt.
Sokat gondolkoztam, mivel lepjem meg ezen a nagyon kerek számú születésnapon, hosszas keresgélés után találtam meg ezt a honlapot.
A vendégkönyv végig olvasása után lelkesen bíztam abban, hogy ez egy csodás ajándék lesz, örökre szóló emlék.

A kisfilmet a párom születésnapján moziban látta a család és a barátok. Óriási sikert aratott!!!!!

Hatalmas élmény volt visszanézni mindenkinek az emlékeket képekben a születésétől kezdve. Sírtunk és nevettünk.
Többen jöttek a kisfilm végén könnyes szemekkel felköszönteni a férjemet. Annyira tetszett neki is, hogy még aznap este többször megnéztük!
Fantasztikus munkát végeztek, teli remek ötlettel! Nekünk egy életre szóló emlék lesz az már biztos

Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy különleges meglepetést szeretne a párjának, szüleinek vagy bárkinek akit szeret, esküvőre, születésnapokra vagy bármilyen jeles ünnepre, csalódni nem fognak ezt garantáljuk.

Köszönöm szépen a tökéletes, kitartó munkájukat. Minden szépet és jót kívánok,
F. F.
Hódmezővásárhelyről”
,,Az esküvő nagyon jól sikerült és a vetítés is, a meglepetés kisfilm hatalmas sikert aratott mind az ifjú párnál, mind pedig a vendégeknél. Utána többen is odajöttek hozzám, hogy milyen fantasztikusra sikerült és nem egy férfi jelezte, hogy bár nem szokott sírni, de ezen még ő is elpityeredett. Még egyszer hálásan köszönöm a csodálatos profi munkát, mellyel sikerült még szebbé tennem a testvéremék nagy napját. Ha még bármikor adódik olyan jellegű alkalom, akkor keresni fogom és másnak is jó szívvel ajánlom.
További nagyon sok sikert és sok munkát kívánok!Üdvözlettel:
K. N.”

,,Nagyon szépen köszönöm a precíz és szuper munkát! A kedvesség és figyelmesség szintén elmondható. Még egyszer köszönöm a gyors munkát, fogok még rendelni a jövőben is. 🙂
További sok sikert kívánok!”
N.É.
,,Köszönetet szeretnék mondani kedves Csaba az Önök által készített szülinapi kisfilmhez. Lehengerlő sikert aratott minden egyes percével. Volt nevetés,elérzékenyülés…
Nagyon köszönöm, hogy ilyen kedves hozzáállással fogadták minden egyes kérésemet.
Bátran merem Önöket ajánlani ismerőseimnek és bárkinek, hiszen biztos vagyok benne csalódás senkit sem érhet ,ha önökkel készíttetik el életük legfontosabb eseményeiről összeállított kisfilmet.
Köszönöm szépen!!!!!!!!”
G.E.,,Leült a család és a nagyméretű TV-n elindult a video… Néma csend, leírhatatlan volt a meglepetés és az öröm, látva a régi gyermekkort, az emlékeket, az elfelejtett fotókat, amik ismét visszahozták a gyermek-és kamaszkort és minden fontos eseményt, ami a fiunk életében történt.
Eközben pedig elhomályosultak a szemek, csendben legördültek az első könnycseppek, és mindenki meghatódott az átélt látvány és zenei élmények hatására.
Láttam a 40 éves fiam könnyes szemét, amint boldogan átölelt a kisfilm végén és hálásan köszönte a semmihez nem hasonlítható egyedi ajándékot.
Én sem tudom csak önmagamat ismételni: KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!
Mélyen belénk vésődik a mai nap átélt öröme, amiben Önnek is hatalmas érdeme van!”
S. Ibolya

,,A barátnőm őszintén örült az emlékeket idéző videónak, boldog volt, hogy az általa már elfeledett vagy nem ismert fotók egy nagyon szép videóban öltöttek testet. Hálásan köszönöm!”
S.A.
,,Köszönöm a szüleim 50. házassági évfordulójára készült kisfilmet, melyet meglepetésnek szántuk ( az is lett!! 🙂 ) és amitől a szüleim el voltak ragadtatva.
Annyira meghatódtak és azóta is mindennap megnézik, mert nem tudnak betelni vele.
Rengeteg szép emléket idézett fel bennük ez az időutazás és konstatálták, milyen hamar eltelt 50 év :)))).
Ültek a nappaliban és egymás kezét fogva nézték a a Róluk és közös életükről szóló kisfilmet.
Sajnos, mint minden családban vannak olyan szeretteink, akik már nem lehetnek velünk, de mégis az életünk fontos szereplői, és itt is – így is tovább élhet emlékük.
Anyukám szavait idézve “csodálatos, felejthetetlen ajándékot kaptak, melyet nem is tudnak hogy megköszönni” . Apukám pedig csak annyit tudott 3 nap után elcsukló hangon mondani, hogy ” még csak most sikerül felocsúdnia a meghatottságból és nem talál szavakat, hogy milyen sokat jelent számukra ez az ajándék”.
Az Öcsém felfedezett olyan képeket is aminek létezéséről nem is tudott. Az ifjabb családtagok pedig szembesülhettek azzal, hogy milyen helyes pár volt a nagymama és a nagypapa. 🙂
Én személy szerint, ismét köszönöm, hogy segítségemre volt immár másodjára. Emlékezetessé tehettem Ön által a családunk egyik fontos ünnepét és mindenki számára maradandó szép emléket állítottunk a szüleink 50. házassági évfordulója alkalmából. Köszönöm a profin szerkesztett bevezetőt, a korhű effekteket, a szép idézeteket és a gravírozott DVD-t és a gyönyörű borítót is.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egyedi szép ajándékkal szeretné meglepni családját, barátait, hogy mások is átélhessék ezt az örömöt!
A fotók ilyen jellegű bemutatása effektekkel, odapasszoló idézetekkel és zenei aláfestéssel csak emeli a képek érzelmi tartalmát, olyan hangulatot közvetít, mely magával ragadja az embert.
Ez alkalommal is gyorsan elkészült minden, ügyelve, hogy az elküldött képi anyag és a kész DVD épségben megérkezzen a megbeszélt határidőre.Ez úton kívánok jó egészséget és további sikereket az élet minden területén!Köszönettel:
P.ZS Budapestről”

,,Nagyon de nagyon tetszett az összeállítás, nagyon megható! Tökéletes lett!!!! Nagyon szépen köszönjük!!!”

G.N.

,,Elmondani sem tudom, hogy mennyire tetszett apósomnak a dvd. Azt mondta, hogy “ez ám az igazi ajándék, nem a pulóver”.

Az egész család elérzékenyült, mikor megnéztük. Még egyszer nagyon szépen köszönjük. Munkájához további sikereket kívánunk.”

K.É.

,,Szeretném megköszönni, hogy ilyen emlékezetessé tette számunkra férjem 50. meglepetés születésnapját!

A kisfilm vetítése osztatlan sikert aratott, a férjem azóta is többször végignézte, amivel azóta se tud betelni. 🙂

A film hangulata mindenkit magával ragadott, sokat nevettek és az effektek teljesen lenyűgöztek mindannyiunkat, a fotó montázsok is fantasztikusak!

A vendégeinktől csak dicséretet és gratulációkat kapott a film, ami természetesen Önöket illet.

Köszönöm a pontosságukat, rugalmasságukat, kreativitásukat, a találó idézeteket és a vicces és poénos blokkokat.

Gyönyörű a borító és a lemez gravírozása is nagyon szép lett!

Összességében egy csodás, maradandó ajándékot adhattam a férjemnek. Köszönöm, köszönöm!!!

Sok sikert kívánok a további munkájukhoz és csak ajánlani tudom Önöket!

Köszönettel:

P.ZS. Budapestről

,,A meglepetésbuli valódi meglepetés lett. Az est egyik fénypontja a vetítés volt. Nagyon boldog volt, megilletődött… Meghatódott és nagyon hálás volt ezért nekünk.

Természetesen én pedig Önnek. Köszönöm még egyszer, hogy segített ezt az estét soha el nem felejthetővé tenni.

Köszönöm a rugalmasságát, a pontos, precíz, korrekt munkáját.”

Üdvözlettel: S.A.

,,Ígéretemnek megfelelően jelentkezem és újra megköszönöm a munkáját. Igazi örömöt és tetszést okozott a munkája. Mindenki nagyon szerette. Igazán jól sikerült.”

H. G.

,,Nagyon köszönöm! A kisfilm lejátszása tényleg a buli lelke lett! A család meghatódott, Férjem nagyon boldog volt, ma is kérték a gyerekek, hogy nézzuk meg:)

További sok hasonló örömszerzést!”

K. N.

,,Nagyon szépen köszönöm neked a kiváló és precíz munkát! Nagyon Boldog vagyok hogy ilyen gyönyörűen megörökítetted Szeretett Édesanyám felejthetetlen születésnapi buliját! Nagyon de nagyon tetszik!!! Ha szükségem lesz valamire csak is te hozzád fordulok! Kívánok a munkádhoz sok sikert és nagyon jó egészséget!”

Z. I. Orosházáról

,,Rövid időn belül a második alkalommal kértem meg, hogy készítsen születésnapi videót, mely ez alkalommal is hatalmas meglepetést okozott.

Az édesapámmal együtt ünneplő rokonok és családtagok 100%-os figyelemmel nézték a majd 30 perc hosszúságúra sikerült videót, mégis egy percre sem kalandozott el a figyelmük. A videó ismét vidámra és egyben meghatóra sikerült, a kedvenc zenékből álló aláfestés pedig nagyon illett a videóban megjelenő képekhez.

Nagyon köszönöm, hogy megint ilyen kreatív és igényes munkával segítette azt, hogy az ajándékok közül ez a videó legyen az amire biztosan mindenki, de főleg édesapám is emlékezni fog… Köszönöm a rugalmasságát, a jó ötleteit és további sok sikert kívánok ahhoz, hogy másnak is hasonló élményeket tudjon szerezni a munkájával.

E.D.”

,,Nagyon jól sikerült a születésnap. Nagyon tetszett a kisfilm az ünnepeltnek és a vendégeknek is! Nagyon nagy sikere volt! A család azóta többször megnézte a kisfilmet. 🙂 Elmeséltük az ünnepeltnek, hogy milyen konspiráció kellett az elkészítéséhez. 🙂

Köszönöm a munkáját!”

S.M.

,,Megtartottuk a születésnapi bulit ahol a meglepetést csak tetézte az Ön által készített videó. A párom és a résztvevők is itt látták először a kis filmet, és mondhatom, hogy hatalmas sikere volt. A nevetés és az elérzékenyülés váltakozott mindenkiben miközben néztük.

A párom azóta már többször megnézte, és mondta, hogy ilyen ajándékot még soha senkitől nem kapott.

Nagyon köszönöm még egyszer, ez egy hatalmas ajándék volt, és egy életre szóló emlék a számára :)”

E.D.

,,Hatalmas meglepetést okozott az Ön által készített kisfilm. Az elején meglepődés nevetés, majd kicsordultak azok az Örömkönnyek. Nagyon tetszett és nagy meghatódást okozott.

Nagyon köszönöm a szaktudását, és a kitűnő munkát Önnek. Remélem a jövőben is sok kitűnő kisfilmet készít majd nekem.

Még egyszer szívből köszönöm!

Üdvözlettel: H. N.”

,,Annyira gyönyörű, csodás munka! Én tényleg csak MEGKÖSZÖNNI tudom! Engem nagyon boldoggá tett, hogy sikerült ilyen hamar ilyen szép videót készíteni szüleimnek és persze nekünk!

Nagyon köszönöm a munkáját, a rugalmasságot!

Minden jót kívánok a továbbiakban!”

Üdvözlettel: E. L. A.”

,,Megbízható, pontos és korrekt munka volt! Precíz és gyors volt, az ígért határidőt betartva elkészült a film!

Egy felejthetetlen születésnapi ajándék volt a fiamnak! A kisfilmet végig nézve, megható és csodálatos pillanatokat éltünk át, miközben a sírásból a nevetésbe csapott át az egész család! Különlegesen kedves ajándék lett!:) Hálásan köszönöm és az ismerőseimnek is ajánlani fogom!

Üdvözlettel: B. I.”

,,A hétvégén megtartottuk a születésnapi bulit! … Leírhatatlan volt a hatás, az emberek megkönnyeztek, nevettek, elérzékenyültek! Óriási élményt nyújtott, sokan megdöbbenve nézték, hogy milyen szó szerint idézve “PROFI” módon lett megszerkesztve, tele ötletekkel, a zenei aláfestés is nagyon találó volt! Az egyik legjobb, legütősebb ajándék volt! Köszönöm!

Üdvözlettel: M.K.”

,,2014. után idén, 2016-ban is köszönjük az újabb hihetetlen munkát. Remek érzékkel válogatta össze a zenéket, idézeteket, effektet, képek sorrendjét és segített ki, amikor ihlethiányban szenvedtünk. A hatás most sem maradt el, megkönnyeztük a filmet, de mindenkinek nagyon tetszett!

Már tudom is, ki lesz a harmadik, akit ilyen összeállítással meglepünk. :)”

Üdv: H.A.

,,Az Ön által készített filmnek hatalmas sikere volt. A násznép teljesen meghatódott, különösképpen a jegyespár, akik szó szerint zokogtak örömükben az első percekben. Úgyhogy, nagyon szépen köszönöm a segítséget ill. a fantasztikus élményt, mely nem jöhetett volna létre, ha nincs ez az összeállítás. Szerintem sikerült óriási meglepetést szerezni nekik. Még egyszer ezer köszönet.

Sok sikert és munkát kívánok!”

Üdv:V.M.

,,Nagyon köszönjük még egyszer ezt a gyors és igényes munkát! Örök emlék lesz a lányunknak, természetesen nekünk is! Ballagáson fogjuk neki lejátszani, már nagyon várom a pillanatot 🙂

Üdv:T.M.B.”

,, Köszönöm ezt a húsz perces csodálatos  és nagyon profi 220 db képből álló összeállítást, amit feleségem negyvenedik szülinapjára készítettél. Csodás, mert a családom szerepel benne és attól profi mert a ti kezetek munkája!  Gyors, pontos  és nagyon ötletes munka, csak ajánlani tudlak és biztos, hogy nem az utolsót készítetted nekünk!”

P.K.

,,Mindenkinek elnyerte a tetszését, párom nagyon meg volt hatódva, de férfiasan tartotta magát. Párom anyukája helyette is bőszen hullajtott könnycseppeket… 🙂

Egyszóval mindenkinek nagyon tetszett az összeállítás, ezért még egyszer szeretném kifejezni köszönetemet a munkátokért!”

N. K.

,, A videó …stílusos, aranyos… nagyon tetszett mindenkinek, humorosnak, meghatónak találták. Egy örök emlék marad az biztos.”

S. L.

,,Nem gondoltuk, hogy mekkora fába vágjuk a fejszét, amikor 18 évből 15 perces videó készítését kezdtük tervezni. Azt meg sejteni sem mertük, hogy Te, a precizitásoddal, segítőkészségeddel, türelmeddel mennyire megkönnyíted ezt a nem kis munkát. Azokról az ötletekről, pluszokról nem is beszélve, amitől igazán jó egy szakember. A végeredmény: 47 pár könnyel teli szem, és egy, a tenyerébe zokogó 18 éves srác. Azt a pillanatot SOSE felejtjük el. Még egyszer köszönjük Neked is, hogy hozzájárultál ehhez a felejthetetlen élményhez!!”

Szandra és Tamás

,,Még egyszer köszönöm a kisfilmet. Nagyon tetszett mindenkinek. Soha nem láttam még apukámat elérzékenyülni…”

P. T.

,,A meglepetés nagyon jól sikerült :-), Elérte a hatását amire számítottam…Az egész család amikor levetítettem meg volt hatódva. Én ahányszor meg nézem annyiszor érzékenyülök el :-). Az emlékek pedig csak pörögnek:-)…”

K. I.

,,Újra csak köszönetemet tudom kifejezni a csodálatos összeállításért.

A hatás nem maradt el!! Legszebb ajándéknak nevezte az ifjú pár és a vőlegény is megkönnyezte. Rólam nem is beszélve…

További sok örömmel teli visszajelzést és minden jót kívánok Önnek!L. Gy.”

,,Még egyszer nagyon köszönöm férjem születésnapjára készített fantasztikus videót, sírva-kacagva néztünk végig család és barátok közt – azt hiszen túlzás nélkül  állítva – életünk legizgalmasabb filmjét. Nagyon hálás vagyok, hogy utolsó pillanatban is elvállalta a 150 helyett 250-re növelt fotóanyagomat, és ahogy Ön mondta “24 órája + az éjszakája van rá, hogy kész legyen a várva várt ajándék”. Lenyűgöz, ha valaki ilyen szakértelemmel, alázattal végzi a munkáját, gyorsan, pontosan, megbízhatóan és nem utolsósorban ár/értékarányosan.

Még egyszer hálásan köszönöm és kívánom, hogy sok megrendelésben legyen részük, a megrendelőknek meg sok hasonló élményt kívánok!

V. G.”

,,Nagyon szépen köszönöm a gyors csodálatos munkáját.  Leírni nem is tudom azt az érzést amikor először megnéztem a kisfilmet. Nagyon örülök hogy Önt választottam, ajánlani fogom minden ismerősömnek. Nagyon megható és felejthetetlen karácsonyi ajándék lesz a szüleimnek. További sok sikert kívánok a munkájához!”

SZ. A.

,,Nagyon köszönöm, kellemes estét töltöttem, az ön remek munkája révén a családommal. Nagyon sokszor meg néztem ” remélem nem kopik el”.

Sajnos szavakkal nem tudom el mondani a hálámat , de a szivemben végtelen hálát érzek. Köszönöm , B.L.”

,,Köszönöm szépen a munkáját. Maximálisan megvagyok elégedve az Ön hozzáállásával és a gyors, és szép munkájával.  Ilyen korrekt, gyors, minőségi ügyintézéssel még nem volt szerencsém.

Örülök hogy Önt választottam. Nagyon sok sikert kívánok a további munkájához !

Köszönettel: M.É.”

Nagyon megható és felejthetetlen élmény lett a születésnapi dvd.

Nagyon köszönjük a munkáját, korrektségét, a segítőkészségét.

A férjem csak elő-elő veszi a lemezt es nosztalgiázva nézegeti a filmet, közben meg par könnycseppet is elmorzsolgat.

További jó munkát sok megrendelést kívánok, hogy sok embernek legyen része ilyen örömben és meglepetésben.

Üdvözlettel: H. O. I.”

Kedves Csaba!

Csodálatos élménynek lehettem részese. Újra megismervén Önmagam, felidéződtek bennem életem legfontosabb és legszebb emlékei. Ráébredtem arra, hogy milyen fantasztikus szülők, barátok, rokonok teszik emlékezetesebbé mindennapjaimat, és hogy az élet véges, tehát ameddig csak lehet, velük kell eltöltenem minden – talán unalmasnak tűnő – percemet. Köszönöm, hogy hosszú évek után ismét kicsordulhattak a könnyeim, és remélem, hogy nem ez volt az első és egyben utolsó ilyen alkalom, amelynek megvalósításához Ön is hozzájárult.

,,Édesapám emlékére készített dvd-t szeretném ezúton is megköszönni! Minden kérésem teljesítettétek, jobb lett, mint amire számítottam!

Szép munkát végeztetek!Köszönjük!

Kellemes Ünnepeket kívánunk!”Üdvözlettel: Adrienn és Csaba

,,Szeretném megköszönni még egyszer a kisfilmet, szombaton a bulin az 50 ember úgy nézte végig, mintegy igazi filmet, mikor vége lett sajnálkoztak, hogy nézték volna még, szóval hatalmas sikert aratott!

Féltem, hogy hosszú lesz, de mindenki élvezte (természetesen az Ünnepelt is:)) egy nagyon jól megkomponált, megható és szórakoztató videó lett!”

T. I.

,,Szuupeeerr! Nagyon jóóóó! Köszönöm szépen! Engem már boldoggá tett, mosolyogtam, nevettem, sírtam. Nagyon jó lett. Biztos, hogy az ünnepelt is élvezni fogja minden percét.

Jó zene választás, nagyon jó animáció, határidőidő előtt elkészült, időben megérkezett, a lejátszó program is nagyon hasznos volt, teljesen elégedett vagyok. Remek ajándékötlet volt.”

T. B.

,,Ugyan a Magyar nyelv nagyon szép és kifejező, de én nem találom azt a szót amivel megköszönhetném ezt a fantasztikus DVD-t!”

A. I.

,,…nagyon-nagyon tetszik!!!!!! Minden annyira jóóó lett..a zene..a szöveg…nagyon szépen köszönöm, a végeredmény számomra tökéletes lett ..!!!!!”

G. E.

,,az egész családot lenyűgözte…hálás köszönet a munkájukért!” V. T.

,,Az önök által készített összeállítás minden képzeletemet felülmúlta. Még soha nem láttam ehhez hasonlót, még biztosan találkozunk !”

P. G.

,,Nem tudok elég hálás lenni, azért a sok türelemért és fantasztikus hozzáállásért, amit kaptam tőled. A végeredményről nem is beszélve!!!!!!!!

Köszönöm, hogy megértetted mit szerettem volna elérni ezzel a filmmel. Kicsit sírtunk a meghatottságtól, kicsit nevettünk / jók voltak a poénok /, kicsit emlékeztünk a régi időkre. Jó lenne, mindig ilyen korrekt, megbízható, szimpatikus emberekkel dolgozni!!! Nagyon jó munkát kívánok neked és a csapatodnak: Üdvözlettel:”

H. É.